A 1401-es számú összekötőúton Dunaszentpál, Dunaszeg, Győrladamér, Győrzámoly és Győrújfalu lakói behajthatnak a szigetközi út Győrújfalu és Dunaszentpál közötti szakaszára. A lakcímkártyát azonban fel kell mutatniuk.
Az árvízi védekezésben és az alapellátásban részt vevő szervezetek gépjárművei ugyancsak behajthatnak, utóbbiak a célforgalom igazolása esetén. Győrújfalu területén azonban közbiztonsági okokból megállni és várakozni tilos. A községben a rendőrség folyamatosan ellenőrzi a forgalmi korlátozások, valamint a megállási tilalom betartását.
Az intézkedéssel a hét eleji munkába járást akarják megkönnyíteni a Szigetköz lakói számára - mondta Széles Sándor megyei kormánymegbízott az MTI-nek. A község lakóit péntek este telepítették ki az árvízi helyzet miatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve