December 13-án a kerületekkel, a Budapesti Önkormányzati Szövetséggel (BÖSZ), 18-án pedig a főváros vezetésével tárgyalnak a kormány képviselői az önkormányzatok állami adósságátvállalásáról - tudta meg a Magyar Hírlap fideszes forrásokból. Az adósság - az állami feladatátvállalással csaknem arányos mértékben való - részleges, 40 százalékos átvállalásáról lehet szó, de összességében ez is több tízmilliárdos tételt jelent.
Tarlós István főpolgármestert, aki tegnap Orbán Viktor kormányfővel találkozott, zsúfolt programja miatt nem érte el a lap, Láng Zsolt, a BÖSZ elnöke pedig azt mondta az újságnak, várják a kormány megkeresését, de az ügyben ez eddig nem történt meg. A II. kerület fideszes vezetője szerint nagyon valószínű, hogy jövőre csúszik át az egyeztetés.
Az ötezer fő feletti települések adósságrendezését a jövő év június végéig tervezi végigvinni a kormány. A 2012-es költségvetésből finanszírozzák az ötezer fő alatti települések adósságának átvállalását. Tállai András önkormányzati államtitkár tegnap Sárbogárdon arról beszélt, az állam 1758, ötezer lakosúnál kisebb település adósságát rendezi az év végéig. Az önkormányzatok és a hitelezők vélhetően a két ünnep között hozzájutnak a pénzükhöz - írta a Magyar Hírlap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve