Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Igazságügyi Minisztérium ismeretlen tettes ellen a végrehajtói kamaránál végzett audit alapján - közölte a tárca az MTI-vel. A minisztérium korábban felügyeleti jogkörében eljárva rendelte el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara teljes körű átvilágítását és működésének auditálását. A jogi és pénzügyi auditorok jelentésének elemzése során a tárca több - meg nem nevezett - ponton és több kérdésben is olyan körülményeket észlelt, amely kapcsán felmerült a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja.
A közlemény szerint a tárca feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.
A Mandiner.hu portál március elején arról írt, hogy a kamara működéséről három jelentés - számviteli-gazdasági, jogi és informatikai - készült; a szervezet egyebek mellett több tízmillió forintos éves közgyűléseket tartott, s közel 40 millió forintot költöttek az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatban való megjelenésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve