A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár a szegedma.hu-nak.
Hangsúlyozta: a szegedi egyetem 4,2 milliárd forintos korábbi költségelvonását is kompenzálni fogja a kormány által korábban megígért támogatás - hangsúlyozta Hoffmann Rózsa a portálnak egy Szegeden tartott keddi fórum után.
Azzal kapcsolatban, hogy az oktatásért felelős minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának múlt heti megállapodása szerint azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetem jelezte: a várható nagyon magas ponthatárok miatt hátrányba kerülnek a vidéki intézmények. Ezzel összefüggésben az államtitkár hangsúlyozta: a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a tavaly év végi zárolások sehol sem okoztak működésbeli gondot, sehol sem kellett bezárni egyetemeket. Az elvont milliók kétségkívül "fejtörést okoztak", de - mondta - "mindenki túlélte".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve