A három éves kortól kötelező óvodai nevelés és az egyre szélesebb kört érintő ingyenes étkeztetés feltételeinek kialakítására a kormány minden lehetséges költségvetési forrást biztosít - hangsúlyozta közleményében Varga Mihály.
2014 óta csaknem száz önkormányzat részesült mintegy 4,3 milliárd forint támogatásban, így több mint 3000 új férőhely jött létre és csaknem 300 konyha újulhatott meg. Az elmúlt évekhez hasonlóan a települések idén tavasszal is pályázatot nyújthattak be az óvodai intézményrendszer bővítésére és a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására.
Kapcsolódó
A korábbi évek sikeres pályázatainak eredményeként, illetve a rendelkezésre álló uniós források miatt az óvodafejlesztésre kiírt 2,5 milliárd forintos keretösszegre mintegy 500 millió forint igény érkezett. Ennek nyomán 12 településen újulhatnak meg intézmények, közel félezerrel növelve az ellátásban részesülő gyerekek létszámát.
A fennmaradó összeg egy részét a mini bölcsődék létrehozását célzó pályázatra csoportosította át a kormány, a konyhafejlesztésre szánt eredetileg egymilliárdos keretet pedig 1,8 milliárd forintra emelte. Így száz óvodai gyermekétkeztetést biztosító önkormányzati konyha átalakítása kezdődhet meg - ismertette Varga Mihály.
A kormány kiemelt céljának tekinti, hogy hazánk minél inkább családbarát országgá váljon. Ezért a gyermekvállalást ösztönző szakpolitikai intézkedések mellett a gyermeknevelés támogatására is évről-évre jelentős forrás jut - közölte a miniszter.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
