A megállapodás a minőségi előrelépés lehetőségét jelenti, lényege a mezőgazdaság számos területén is kibontakozó digitalizációról szerzett német tapasztalatok átültetése, amelyek révén könnyebben, takarékosabban és jövedelmezőbben lehet termelni. A mezőgazdaság digitalizációja feltartóztathatatlan folyamat, eredményeinek alkalmazása pedig komoly versenyelőny - húzta alá Fazekas Sándor.
Piaci előny az is, hogy a magyar mezőgazdaság tiszta, egészséges és genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes környezetben termel. A magyar termékek rangját és megbecsülését jelzi, hogy például pálinkából a világ mintegy 70 országában, borból pedig kilencvennél is több országban értékesítenek a termelők, és az ágazat együttvéve csaknem 150 országba exportál.
Az IGW magyar nemzeti pavilonjában adott nyilatkozatában kiemelte, fontos pillanatban érte Magyarországot az a megtiszteltetés, hogy díszvendég lehet a rendezvényen, hiszen 25 évvel ezelőtt kötötték meg a magyar-német szerződést a baráti együttműködésről és az európai partnerségről.
Fazekas Sándor az IGW alkalmából egy sor ország agrárminiszterével folytatott megbeszéléséről szólva kiemelte: a tárgyalások megerősítették, hogy Magyarország érdeke az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) fenntartása a 2020 utáni időszakban. Mint mondta, nagyon fontos támogatókat nyerni ahhoz, hogy a gazdáknak jutó támogatások összege ne csökkenjen a következő uniós költségvetési ciklusban. Tárgyalópartnereivel egyetértett abban, hogy a jelenleginél egyszerűbb, a gazdákat támogató agrárpolitikára van szükség az EU-ban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve