A Békés megyei Méhkerék fideszes polgármesterének, Tát Margitnak megszűnt a mandátuma, miután kiderült, hogy egy uniós támogatási pénz fantomtáborok szervezésére használt, s ezért a bíróság elítélte. Saját korábbi beosztottja azonban feltehetően ugyanazért a pénzért visszafoglalkoztatta, és valójában ma is ő polgármester a községben - írja a Népszava.
Ezt újra hivatalossá is tehetik. A törvények ugyanis lehetővé teszik, hogy az immár büntetett előéletű Tát Margit elinduljon a jövő heti, június 19-i időközi polgármester-választáson, így pedig – miközben nem változott semmi a bűncselekmény megítélésében, a bűnösség megállapításában és a büntetési tételben – újra megszerezze a településvezetői posztot. Holott mandátuma éppen a bűnösség kimondása miatt szűnt meg. Ma Magyarországon ahhoz, hogy bárki polgármester lehessen nem szükséges erkölcsi bizonyítvány, lehet büntetett előéletű is.
Kapcsolódó
Az EU-s pénzből finanszírozott bűnmegelőzési programban ki nem használt szálláshelyek kifizetésérre vettek fel pénzt, sőt az is kiderült, hogy a rendőrök nem tudnak azokról az előadásokról, amelyeket állítólag megtartottak. A projektben állítólag részt vevő munkatársakat behívták a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságára, ám előtte a méhkeréki polgármester felkészítette fel őket arra, hogy mit mondjanak a hatóságoknak. A betanult szöveg élesen szemben állt a valósággal. Magyarul, hazudniuk kellett. Ezt később tanúként el is mondták a perben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve