A vádirat lényege szerint 2012 novemberében az ügy felbujtója, I. rendű vádlott megbízta II. rendű vádlott társát azzal, hogy a VIII. kerületi Rákóczi úton lévő, üresen álló helyiséget bérelje ki. Terve ezzel az volt, hogy a kibérelt helyiség és a közvetlenül mellette lévő ékszerház közös falát kibontva, az ékszerház páncélszekrényéből eltulajdonítják az ékszereket - írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Társa terveit megismerve, II. rendű vádlott kifejezetten erre célra alapított egy céget, majd a cég nevében "étteremként" kibérelte a helyiséget.
A konkrét lopási cselekményt - szintén az I. rendű vádlott megbízásából - már a III. és IV. rendű vádlottak hajtották végre. A két férfi - egy harmadik, máig ismeretlen társukkal - 2012. december 24. és 27. napja közötti időben az ékszerüzlettel közös falat arra alkalmas szerszámokkal kibontották, majd a páncélszekrény hátsó falát kivágták és abból mintegy 28 kilogramm arany ékszert tulajdonítottak el csaknem 200 millió forint értékben.
A vádlottak az eltulajdonított ékszereket a vád szerint értékesítették, az abból származó pénzt pedig egymás között szétosztották.
A kerületi ügyészség az ügyben különösen nagy értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügy IV. rendű vádlottja terheltje annak a rablási ügynek is, amelyben az elkövetők magukat titkosrendőröknek kiadva csaknem 180 millió forint értékű készpénzt raboltak egy vietnámi férfitól - és amely ügyben a Fővárosi Főügyészség szintén a napokban emelt vádat a bíróságon - közölte a Fővárosi Főügyészség..
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve