Piacellenőrzési vagy szabályozási kérdésekben a kormánynak is lehet szerepe, de a legfontosabb kihívást, a hatékonyság növelését a vállalkozóknak kell megoldaniuk, hogy ugyanannyi emberrel jó minőségben többet teljesíthessenek.
Megjegyezte, hogy a 7-8 évig húzódó válságot követően a fizetőképes kereslet hirtelen ugrott meg, az építőipar azonban mindezt nem tudja ilyen gyorsan követni. A munkaerőhiány az egész országra jellemző, mert vidékről is sokan jöttek dolgozni az elsőként föllendülő fővárosba és a vidéki nagyvárosokba - tette hozzá az MTI tudósítása szerint. (Jönnek a falazó robotok? - ettől félnek az építőiparban.)
Kapcsolódó
Az érdekképviselet vezetője szerint minden építőipari alapszakma hiányszakma, a szakember-utánpótlás pedig hosszú távú, akár 20 évre szóló feladatot jelent. A munkaerőhiány - mint mondta - nem helyi sajátosság, Ausztria és Németország 25-30 éve küzd ugyanezzel. Magyarországon az ágazat tavaly év végén már több mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztatott, az újonnan munkába állók azonban nem rendelkeznek szakirányú végzettséggel, ez pedig a velük dolgozó mérnököket is jobban leköti - tette hozzá.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve