A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a lapnak elmondta: "a kormány több lehetséges forgatókönyvet átvizsgált, s ezt követően jutott arra a döntésre, hogy veszteséges magáncégekben nem kíván részesedést vásárolni".
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindent megtesznek a munkahelyek megőrzéséért, amire megoldást nyújt a kiemelt vállalat státusz, amit a közelmúltban mindkét bajban lévő társaság, a Gyulai Húskombinát és a Kapuvári Hús is megkapott.
Az államtitkár elmondta azt is: az elmúlt időszakban lefolytatott tárgyalások során elérték, hogy a nagyobb kereskedelmi láncok hosszabb távú megrendelői szerződéseket kössenek a szóban forgó húsipari cégekkel, ami komoly működési biztonságot nyújthat azoknak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve