A parlament idén az ülések számát tekintve is elmaradt a korábbiaktól: a Ház 2016-ban 72 napot dolgozott 21 ülés alatt, szemben a tavalyi 25 ülés 82 napjával, valamint a négy évvel ezelőtti 39 ülés 89 napjával.
A képviselők egy javaslat általános vitájára átlagosan egy óra tizenhét percet fordítottak, nagyjából ugyanannyit, mint 2015-ben, míg az indítványok második olvasatban már csak átlagosan 14 perc erejéig, az előző évinél 7 perccel rövidebb ideig kerültek vissza a plenáris ülés elé.
Az idén elfogadott 192 törvényjavaslatból 53 irányult új jogszabály létrehozására (tizennéggyel kevesebb mint tavaly), míg 30 esetben nemzetközi szerződések kihirdetését jelentette az előterjesztés elfogadása, minden további esetben már meglévő törvényeken módosítottak a képviselők.
A legtöbb megszavazott törvényjavaslatot, 148-at a kabinet terjesztette be, míg kormánypárti képviselők 40 esetben, parlamenti bizottság pedig két alkalommal kezdeményezett jogszabályi változtatást.
Az ellenzéki képviselők idén összesen 173 törvényjavaslatot nyújtottak be, de ezek közül egyet sem fogadtak el, ugyanakkor két esetben megszavaztak olyan indítványt, amelyet kormánypárti és ellenzéki képviselők is jegyeztek.
A statisztikákból az is kiolvasható, hogy tovább tart az országgyűlési határozatok számának csökkenése: a négy évvel korábbi 96, valamit az előző évi 46 után idén már csak mindössze 24 ilyen döntést hozott a parlament.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve