A kis- és közepes vállalkozásoknak az automatizálás és az informatika terén még nagyon sok a tennivalójuk. Ehhez pedig magasan képzett, innovatív munkaerőre van szükség - tette hozzá Kilián Csaba. Elmondta, hogy az ágazati szakemberek létrehoztak egy szakoktatási munkabizottságot is, amely a kormányzat számára dolgoz ki javaslatokat.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a lapnak érthetetlennek nevezte a közismereti tárgyak visszaszorítását a szakképzésben. Dávid Ferenc úgy véli, alulképzett emberekkel nem lehet számítógép vezérelte berendezésekkel dolgozni sem az autóiparban, sem a feldolgozóipar más területein. (Durva áresés a dízelautók piacán - aggódnak a németeknél.)
A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint a 155 ezer dolgozót foglalkoztató ágazat adja a GDP 4,5 százalékát, a feldolgozóipari kibocsátás 30,2 százalékát, a termelés értéke pedig elérte a 25,3 milliárd eurót - emlékeztetett az újság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve