Fodor Csaba azt mondta: nagy meglepetésre nem érdemes számítani. A mozgósítás dinamikáját és a részvételi adatokat tekintve a 2010-es helyzethez hasonlit a mostani: nagyjából minden térségben, minden megyében ugyanannyian mentek el szavazni. Hozzátette: a baloldal - miként tavasszal - most sem volt képes arra, hogy "téthelyzetté fűtse fel a kampányt".

Ez főként azokban a budapesti kerületekben lehet majd érdekes, amelyek esélyesek lehettek a baloldal számára - tette hozzá.
Huber Szebasztián felidézte, hogy korábban a baloldal elemzői azt mondták: a baloldalnak a nagyobb részvétel kedvezhet, mert az mutatja a kormányváltó hangulatot. A szakértő hozzátette: azokban a kerületekben, ahol esélyesebbnek gondolta magát a baloldal, alacsonyabb volt a részvétel. Ezek alapján sem várható meglepetés az eredményben.

A Forum Politicum szakértője ugyanakkor megjegyezte, vannak olyan körzetek, amelyekre érdemes odafigyelni. Szerinte a legélesebb verseny Miskolcon várható, ahol a korábbi felmérések alapján fej-fej mellett halad a három polgármesterjelölt, Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP, a több baloldali párt által támogatott Pásztor Albert, valamint

Jakab Péter, a Jobbik jelöltje. Érdekes lehet, hogy a Jobbiknak sikerül-e egy megyei jogú várost elhódítania - jegyezte meg Huber Szebasztián.