Bogsch Erik szerint további országokba sikerült bevezetni az Esmyát, Portugáliába pedig támogatott termék lett. A nagyok közül ez egyedül Olaszországban nem sikerült idáig - tette hozzá.
A Grünenthal portfólióból származó, nyugat- európai bevételek is nőttek. Kínában a tervezett módon csökkent a növekedés üteme, de idén a tavalyi 35 millió euróhoz viszonyítva így is 15 százalék lehet. Latin-Amerikában a nagyon alacsony szintről 52 százalékkal nőtt a forgalom és az eddigi két országon kívül további tárgyalások is folynak vegyes vállalatokról.
Kapcsolódó
Magyarországon a helyzet változatlan
Magyarországon az első negyedévben jelentősen, 5,7 százalékkal 9,7 milliárd forintra nőttek a Richter eladásai. Új generikus termékeket is befogadtak, de ennek ellenére idén sem számol a cég a gyógyszerkassza bővülésével.
A vezérigazgató kismértékben módosította az idei évre vonatkozó előrejelzéseket. Magyarországon változatlan, Lengyelországban kicsit romlott a helyzet, itt 0-5 százalékos a visszaesés. A többi kelet-európai országban szintén változatlan a helyzet.
Nagy visszaesés Ukrajnában
Oroszországban korábban 0-5 százalékos növekedésre számítottak, most viszont rubelben is 5 százalékos csökkenést várnak, euróban viszont a leértékelés miatt 22 százalékos visszaesés jöhet a mostani szinten stabilizálódó rubel kurzus mellett. Ezzel tovább mérséklődik Oroszország súlya a Richter eladásait belül.
Ukrajnára vonatkozóan a Richter februárban nem adott előrejelzést. Most viszont úgy látja a vezetés, hogy a tavalyi 95 milliós forgalmuk idén dollárban számolva 35 százalékkal zuhan. A vásárlóerő jelentősen visszaesett, a hrivnya 30 százalékkal (11,5 hrivnaya/dollár, de volt már 14 is) értékelődött le, a nagykerskedők inkább csak előrefizetéssel adnak el a patikákban.
A MEHIB garanciája február végén megszűnt az ukrán szállitásokra, jelenleg pont annyit szállítanak, hogy ne legyen áruhiány. Ezt a piaci pozícióik tartása érdekében fenntartják. Eddig lényeges fizetési probléma nem merült fel - tette hozzá Bogsch.
A Krímben dolgozó Richteres orvoslátogatók átkerültek a vállalat oroszországi cégéhez, és már rubelben kapják a fizetésüket. Bogsch ugyanakkor hangsúlyozta: nem vonulnak ki a Krímből továbbra, is ellátják gyógyszerekkel a partnereiket.
40 millió eurós árbevétel Kínában
A többi országban nincs változás. Kínában 40 millió euró a várható árbevétel, az Esmya termékekre továbbra is 30 millió eurós előrejelzést tartanak fenn. Az értékesítési és marketing költségek aránya kicsit javult, az év eleji 31,5 százalék helyett most 31 százalékra becsülik, míg a k+f ráta továbbra is 13 százalékos.
A Foretsttel folytatott tárgyalások alapján úgy tűnik, a Cariprazine-nál nem szükségesek új vizsgálatok, és kedvező esetben a jövő év közepére várható a forgalombahozatali engedély megadása, az eredeti indikációra (skizofrénia és bipoláris mánia) vonatkozóan. A másik két indikációra vonatkozó klinikai protokollok kialakítása még folyik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve