2019 az épülés éve, hiszen a vidékfejlesztési forrásokból épülő beruházások és mindazon pályázatok, amelyek eredményesek voltak, az idén megvalósulhatnak - mondta a napilapnak a miniszter.
Nagy István felidézte, hogy korszakváltást jelent a magyar vízgazdálkodásban az öntözési ügynökség felállítása. A Belügyminisztériummal megosztják a feladatokat, ott marad a vízügyi igazgatás, minden olyan infrastrukturális beruházás, amelynek eredményeként a víz eljut a termőföld széléig, az öntözési ügynökség pedig azért felel, hogy csatornából kerüljön a termőföldre a víz.
Az öntözési ügynökség huszonöt munkatárssal működik majd, és több háttérintézmény is segíti - közölte.
A hatékony gazdálkodást sok helyen gátló osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését kiegészítették a speciális "agráröröklés" szabályozásával is, a földjogi szabályok átalakításával pedig a visszaélésekre lehetőséget adó kiskapukat szeretnék bezárni.
Nagy István arról is beszélt, hogy rendezni kell az őstermelői kérdéskört, de ez rendkívül érzékeny téma, amely sokakat érint. Ma külön őstermelői igazolványuk van a családtagoknak, amely elsősorban nem az eredményes gazdálkodást, hanem az adókedvezmények kihasználását segíti. Sokkal egyszerűbb volna, ha ezt meg lehetne oldani azzal, hogy ahány őstermelő van egy családban, mindnyájan egy családi gazdaságba tartozzanak. Azt kell elmagyarázniuk, hogy ezzel az átalakítással nem járnak rosszabbul a gazdák - olvasható a Világgazdaságban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve