A KSH adatai szerint az import 6,3 százalékkal nőtt éves összevetésben az év második hónapjában. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint februárban - az előzetes adatok szerint - az export 7,4, az import 6,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez pedig dinamikus fejlődést jelent. Az export bővülése elsősorban az európai konjunktúra gyorsulásának köszönhető, ebben pedig főszerepe van a járműgyártásnak, az importot pedig a belső fogyasztás bővülése hajtja. Németh Dávid szerint az első két hónap alapján a tavalyi 6,4 milliárd eurós külkereskedelmi többlet az idén is elérhető, pontosabb értékelést majd a részletes adatok után lehet mondani a külkereskedelemről.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az export növekedését tavaly óta kismértékben visszafogta az orosz élelmiszer behozatali tilalom, valamint az orosz-ukrán válság következtében mély recesszióba süllyedő ukrán gazdaság és a hanyatlás szélére jutó orosz gazdaság. Ezeket azonban a következő hónapokban ellensúlyozhatják a felfutó autóipari kapacitások, valamint az újonnan létesülő feldolgozóipari kapacitások.
Az euró gyengülése, az olajárak zuhanása és az Európai Központi Bank (ECB) mennyiségi élénkítése pozitív hatással lehet az európai konjunktúrára, így élénkülhet a külső kereslet.
Az import növekedését Suppan szerint a belső kereslet, elsősorban a háztartások fogyasztásának élénkülése húzhatja. A tavalyi 6,4 milliárd után idén 8,4 milliárd euró közelébe ugorhat a külkereskedelmi többlet, mivel a háztartási fogyasztás gyorsuló növekedésének importnövelő hatását ellensúlyozhatja az olaj- és energiaárak meredek zuhanása, ami igen jelentős mértékben javítja a cserearányt, mivel az alacsonyabb olaj- és energiaárak akár 2-2,5 milliárd euróval csökkenthetik az energiaimport értékét. A várhatóan látványosan tovább javuló külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg hatására a forint erősödésére számít középtávon a Takarékbank - tette hozzá.
Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői eljuttatott kommentárjukban kifejtik: a külkereskedelem hajtóereje az autóipar, valamint az autóipari cégekhez közvetlenül kapcsoló ágazatok lehettek, köszönhetően az erősödő eurózónás konjunktúrának.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve