A közvetett veszélyt az unióban ragadó termékek jelentik, amiket dömpingáron is jobban megéri eladni, mint kidobni, ami jelentős problémát okozhat - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Kiemelte: a pontos jogszabály még nem ismert, így az érintett termékek köre sem egyértelmű.
Ismertetése szerint a magyar-orosz viszonylatban a tejtermékkivitel nem jelentős. Mennyisége évente mindössze 50-100 tonna között alakul, ami értékben csupán néhány százezer euró, tehát így vizsgálva "nincs nagy probléma". Hozzátette: ha úgy nézzük, hogy a lengyel-holland-német sajtok bennragadnak az unió piacán, akkor az olyan nyomást, dömpingárat okozhat, ami gondot jelent. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy akár átcímkézett termékek is megjelennek a piacon, amit eredetileg az orosz piacra szántak. A veszteség csökkentése érdekében ezeket a termékeket elláthatják az összetételtől függetlenül akár egy olyan címkével, ami Magyarországon is jó, ebből a szempontból a magyar hatóságoknak résen kell lenniük.
Kitért arra: a szervezet célja a tejtermelők, a feldolgozók, és a kereskedők összefogása annak érdekében, hogy hazai termékkel tudják ellátni a piacot. Ha az eddigi erőfeszítéseknek van eredménye, az talán tompíthatja a kialakult helyzetet - jegyezte meg.
Oroszország csütörtökön intézkedéseket rendelt el az Oroszország ellen szankciókat alkalmazó országokkal szemben. Dimitrij Medvegyev miniszterelnök bejelentette, hogy teljes embargót vetnek ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából. Az intézkedés egy évre vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve