A magyar gazdaság "kívülről nézve" is vonzó, ezt bizonyítja az is, hogy a BMW legújabb beruházását Debrecenbe hozta - véli Palkovics László.
Az új ipari forradalom, az ipar 4.0 korát éljük, ennek legjellemzőbb vonása a digitalizáció minél szélesebb körű elterjedése, aminek hatására a munkaerő-piac is teljesen átrendeződik. A gazdaság minden területén az adatalapú rendszerekre átállás kora zajlik, a digitalizáció révén a robotok, a mesterséges intelligencia egyre inkább teret nyer - mondta a miniszter.
A gazdaság kedvező helyzetét jelzi, hogy az idei második negyedévben a gazdasági bővülés 4,8 százalékos volt, idén augusztus végén a munkanélküliségi ráta 3,7 százalékot ért el, ami már-már teljes foglalkoztatást jelent.
Magyarország a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén az Európai Unió tagországai között a 22. helyet foglalja el, a kormány a kutatás-fejlesztésre szánt források növelésével kíván ezen javítani, azért, hogy az ország előbbre lépjen. Az ország az európai rangsorban kiemelkedő helyen áll a mobil szélessávú lefedettség (4G) terén - tette hozzá Palkovics.
Az innovációs alap mellett a tervek szerint egy kutatási alapot is létrehoznak, ennek felügyeletére felállítanak egy kutatási tanácsot is, szakemberekből, kutatókból, üzletemberekből.
Az ország versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen a kis- és középvállalkozások innovációs képességének javítása. Ebben a folyamatban az egyetemeknek is támogatniuk kell a vállalkozókat innovációban és kutatásban is, de javítani kell a vállalkozási kultúrát is. Ez hozzájárul majd ahhoz, hogy a magyar tulajdonú cégek szerepe nőjön a hazai termelés során a hozzáadott érték előállításában - véli Palkovics.
A közelmúltban indult el a digitális jólét hitelprogram, ennek révén a kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésre kamatmentes hitelt igényelhetnek az MFB-től.
A kép forrása: Ben Stansall/AFP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve