Magyarországon eleinte csak kevés gomolyfelhő lehet, majd éjszaka nyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Vasárnap a többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csak a Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés.
Csapadék ma nem valószínű, vasárnap délutántól viszont a Dunántúlon - nagyobb eséllyel a nyugati felén - elszórtan lehet zápor, zivatar. Szombaton mindenütt mérséklődik a légmozgás, majd vasárnap a déli, délkeleti szél északnyugaton időnként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat.
Kapcsolódó
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 29 és 34 fok között alakul, a déli országrészben lesz a legmelegebb.
Európa északnyugati felének időjárását egy, a Brit-sziget térségében örvénylő ciklon alakítja, hatására arrafelé erősen felhős az ég, többfelé esik az eső, záporeső. Kontinensünk keleti részén egy észak-dél irányban hosszan elnyúló frontrendszer húzódik, a frontok mentén az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok.
Eközben Európa déli, délnyugati részén anticiklon helyezkedik el, a leszálló légmozgás hatására derült, csapadékmentes az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet Dél-Spanyolországban helyenként már a 43 fokot is eléri, míg Nagy-Britanniában 16, 20, Norvégia déli részein pedig 14, 17 fokot mérnek. A Kárpát-medence fölé vasárnap estig folyamatosan meleg, eleinte száraz, majd nyugat felől valamivel nedvesebb levegő áramlik, tovább erősödik a nappali felmelegedés - foglalta össze az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve