Klinghammer István közölte, jövőre húsz ponttal magasabb lesz a jelenleg 240 pontos felvételi határ. Az államtitkár a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban hangsúlyozta, ha "minden szinten minőségi felsőoktatást akarunk, akkor azt meg kell fizetni". Hozzátette: a magyar felsőoktatás minőségi irányba történő elmozdítása azt jelenti, hogy ugyanolyan költségekkel dolgoznak, mint a nagy európai egyetemek. A szoftvereket, a vegyszereket, a könyvtári anyagokat is ugyanazon a piacon kell megrendelni, a különbséget csak a bérezés jelent - tette hozzá.
Elmondta, idén eddig csaknem 72 ezer diákot vettek fel a felsőoktatási intézményekbe, a pótfelvételiken - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - néhány ezerrel nőhet a leendő hallgatók száma. Augusztus 29-én lesz "a vonalhúzás", ám 240 ponttal kevesebbel most sem lehet bejutni a felsőoktatásba.
Kapcsolódó
Azt mondta, hogy jelenleg akár közepes eredményekkel is be lehet jutni az egyetemekre, főiskolákra. A rektori konferencia is javasolta a ponthatárok emelését, így ez már jövőre megtörténik. Évente 20 ponttal emelik majd a jelenleg 240 pontos minimum ponthatárt, persze egyes intézmények már idén is megszabhatnak ennél magasabb határokat. Idén az eredetileg tervezett 10 ezerről 55 ezerre emelkedett az államilag finanszírozott hallgatói létszám, ám az államtitkár szerint nem várható, hogy a jövőben nagyon szélesedni fog a jelentkezők tábora. Sok függ a költségvetéstől, de az fontosabb, hogy hányan fognak érettségizni és hányan kívánnak továbbtanulni - tette hozzá Klinghammer István.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve