Idén először áprilisban nőttek az ország devizatartalékai, a 471 millió eurónyi növekmény azonban csak mérsékelte az első három hónapban bekövetkezett csökkenést - derül ki az MNB előzetes adataiból.
A jegybanki statisztika szerint a nemzetközi tartalékok 35,168 milliárd eurót tettek ki a múlt hónap végén, 2,607 milliárd euróval kevesebbet, mint a múlt év végén.
Az első negyedévben 614 millió euró törlesztési kötelezettsége volt a költségvetésnek a 2008-ban felvett IMF-hitelből, de devizakötvény majd csak a harmadik negyedévben jár le ebben az évben először. A második és a harmadik negyedévben is egyformán 906 millió euró IMF-hitel törlesztése lesz esedékes.
A devizatartalékok tavaly szeptemberben tetőztek 38,764 milliárd eurós szinten, azóta 3,6 milliárddal apadtak. Április végén a tartalékok szintje 958 milliárd euróval maradt el az egy évvel korábbitól. Dollárban számolva a nemzetközi tartalékok április végén 175 millióval, 46,456 milliárdra nőttek. Egy évvel korábban 53,671 milliárd dolláron az év végén 48,832 milliárdon álltak a tartalékok az MNB adatai szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve