A társelnöki rendszerre áttérés elnökségi ajánlás, első körben az erről szóló alapszabály-módosításról kell állást foglalniuk az alapszervezetek által delegált tagoknak. Azt a tanácskozást április végén tartják, két héttel később pedig sor kerülhet a tisztújításra.
Ha a kongresszus nem támogatja a strukturális átalakítást, akkor marad a jelenlegi rendszer, amelyben egy elnök és hat alelnök dolgozik - mondta a szóvivő, ezt is járható útnak nevezve.
Kapcsolódó
Mirkóczki Ádám több alkalmas embert is lát a párt vezetésére, de azt mondta, a Vona Gábor leköszönő elnök (képünkön) okozta űrt egyik napról a másikra senki nem tudja betölteni. A társelnöki rendszerre áttérés tervét a feladatmegosztással magyarázta. Sneider Tamás inkább az aprólékos szervezeti munkát végezné, Gyöngyösi Márton pedig ezt megfelelően tudná artikulálni a politikai kommunikációban.
A jobbikos politikus az M1 aktuális csatorna műsorában visszautasította az esetleges pártszakadásról szóló felvetéseket, mondván, senki nem vinné ebbe az irányba a dolgokat. Az egység nem forog veszélyben - írta az MTI.
A szóvivő az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által korábban kiszabott 663 millió forintos bírság és a párt kampányköltése kapcsán azt mondta: a Simicska Lajos tulajdonában álló reklámcégekkel voltak szerződésben, ezeket a szerződéseket meg fogják vizsgálni és látható lesz, mennyiért bérelték a felületeket. Soha nem volt olyan, hogy "tessék gyerekek, itt van nem tudom mennyi pénz és kampányoljatok" - fogalmazott Mirkóczki Ádám, aki szerint szeretnék, ha az ÁSZ tisztességes vizsgálatot folytatna le és átvenné azokat a dokumentumokat, amelyekkel a Jobbik bizonyítani tudná törvényes gazdálkodását.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve