Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta. Hoffmann Rózsa válaszként közölte: a kormány határozatot hozott arról, hogy meg fogja teremteni a jogi és pénzügyi lehetőségét, hogy azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel tanulnak jogi vagy közgazdasági karon és majdan állami szolgálatba állnak, az állam vissza fogja téríteni a diákhitel összegét.
A Fidesz oktatáspolitikája a nemzet javát és az ország felemelkedését akarja szolgálni, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai természettudományos végzettségűekkel - mondta az államtitkár.
Hoffmann Rózsa szerint ez a magyarázata annak, hogy az államilag finanszírozott keretszámoknak 70 százalékát ezekre a területekre koncentrálta a kormány, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományi képzéseken nem tanulhatnak a fiatalok, hiszen a Diákhitel 2-vel lehet jogász vagy közgazdász végzettséget szerezni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve