Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a szavazópolgárok országok közötti átjelentkezésekor gyakran változnak az adatok, és nehézkes az érintettek kiértesítése. A választási iroda vezetője szerint az eljárási szabályokat az uniónak kellene összefogni, illetve egységes informatikai rendszert kellene létrehozni.
Pálffy Ilona szólt arról is, hogy vasárnap 96 ország magyar külképviseletén lehet voksolni. 7572-en jelezték szándékukat, közülük a legtöbben 887-en Brüsszelben kívánják leadni szavazatukat. Magyarországon 1626 uniós polgár voksolhat magyar pártlistákra, 7700 pedig saját országa nagykövetségén szavazhat.
Az olaszországi urnazárást követően, vasárnap este 11 óra után közöl először voksolási eredményt a Nemzeti Választási Iroda. Pálffy Ilona, a szervezet elnöke elmondta: a tájékoztatás indulásakor már 80 százalék feletti lesz a szavazatok feldolgozottsága. Hozzátette: a parlamenti voksolástól eltérően, 18 óra 30 perckor is tájékoztatnak majd a részvételi arányról. Az előzetes, nem hivatalos végeredmény szerdára várható, mert addigra összesítik a külföldön leadott szavazatokat. Pálffy Ilona szerint az esetleges jogi eljárások lezárulta után, június első napjaiban lehet meg az európai parlamenti választás hivatalos végeredménye.
Pénteken délután négy órakor lezárult az átjelentkezés a vasárnapi európai parlamenti választásra. A Nemzeti Választási Iroda elnöke arról tájékoztatott: külön foglalkoznak majd az átjelentkezőkkel, így nem számítanak fennakadásokra. Hozzátette: az országgyűlési voksoláshoz képest sokkal egyszerűbb és gyorsabb is lesz az átjelentkezők szavazása, mert az egész ország egy választókerületet alkot, vagyis mindenki egyforma szavazólapot kap. A Nemzeti Választási Iroda elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a rászorulók a szavazás napján kérhetnek még mozgóurnát az illetékes szavazatszámláló bizottságtól.
Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve