Ezek az összegek nem érintik az Európai Uniós elszámolás szerinti (ESA) államháztartási hiány összegét, mert mind a bevételi, mind a kiadási oldalon megjelennek - magyarázta a napokban tartott tájékoztatón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára. Az 5 ezer fő alatti települések adósságának teljes összegét átvállalja a költségvetés, kivéve a vállalkozási célú - például fürdővásárlásra felvett - hiteleket, amelyeknél legfeljebb a 40 százalék lehet az átvállalás.
Az 5 ezer fő feletti településeket a módosító indítvány négy kategóriába sorolja: megyei jogú város, 10 ezer fős lakosságszámot meghaladó város, 5-10 ezer fő közötti város, illetve 3 ezer főt meghaladó község.
Az adósságátvállalás mértéke az 5 ezer fő feletti településeknél 40-70 százalék, a település 2012. június 30-án megállapított, egy főre jutó iparűzési adóerő-képessége alapján.
A fővárosi és a kerületi önkormányzatoknál az adósság átvállalásának mértéke 40 százalék.
Banai Péter Benő elmondta: a költségvetési hiányt csupán az adósságot terhelő - néhány milliárd forintot kitevő - kamatfizetési kötelezettség növeli.
Makrokonferencia ajánló
A cikk témájával bővebben foglalkozik a Napi Gazdaság makrogazdasági fóruma, mely 2012. december 11-én, Finanszírozás, vesenyképesség, növekedés címmel kerül megrendezésre.
A rendezvény előadói:
- Varga Mihály tárca nélküli miniszter
- Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője, volt jegybankelnök
- Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke
- Mellár Tamás közgazdász
- Vahl Tamás, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja
- Bártfai-Mager Andrea, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja
- László Csaba, a KPMG szenior partnere, volt pénzügyminiszter
- Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója
- Simák Pál, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója
- Csaba László közgazdász
- Gyuris Dániel, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a Magyar Bankszövetség alelnöke
- Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve