Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. A közlemény szerint a szakképzésben résztvevő tanulók létszámának növelésében, valamint az ehhez szükséges egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésében állapodtak meg a munkacsoportban, amelyet a nemzetgazdasági tárca, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és az NGM szakképzési háttérintézménye hozott létre.
A szervezeti átalakításra a kormányzati szándék szerint azért kerül sor, hogy a munkaerő-piaci szempontok a szakképző iskolákban az eddiginél hatékonyabban érvényesüljenek - idézi a tárcát az MTI híre alapján az edupress.hu.
A szakképzés-stratégiai ügyeket tárgyaló bizottságban részt vevők között egyetértés van abban, hogy szükség lenne a szakképzés duális rendszerének kiterjesztésére, az egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésére, illetve a középfokú képzés szerkezeti átalakítására is - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve