A politikus elmondta: az árvíz a mezőgazdaságban is károkat okozott több országban, ezért arra tett javaslatot, hogy október 15-től az idei területalapú támogatások feléhez hozzájuthassanak a gazdák, ami hektáronként 30-35 ezer forintot jelenthet. A miniszter rámutatott, hogy volt már példa hasonlóra a korábbi években, történt már előlegfolyósítás árvíz- vagy aszálykár miatt. Fazekas Sándor elmondta, több ország is támogatja a javaslatot. "Remélem, hogy a magyar erőfeszítés eredményes lesz, a gazdák érdekében mindent megteszünk, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek" − hangsúlyozta a tárcavezető. A miniszter arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az agrárminiszterek emellett az uniós agrárpolitika reformjáról is egyeztetnek. Megfogalmazása szerint napok óta éjszakába nyúló tárgyalások folynak a kérdésben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve