Hétfőn a 444.hu portál - egy április 16-i európai bizottsági levélre hivatkozva - azt írta: Brüsszel minden Magyarországnak járó pénzt befagyasztott. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára még aznap sajtótájékoztatón reagált a cikkre, közölve: az Európai Bizottságnak a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításával kapcsolatos vizsgálata sem a 2007-2013-as források kifizetését, sem pedig a 2014-2020-as pályázati időszak indulását nem befolyásolja.
Az mno.hu szerdán azt írta, hogy birtokába jutott egy levél, amelyet Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Fejlesztési Főigazgatósága Magyarországért felelős részlegének vezetője küldött a Miniszterelnökségnek, és amelyben "gyakorlatilag elnézést kért a félreértésekért".
Kapcsolódó
A hírportál idézte a levelet, amelyben eszerint Jack Engwegen úgy fogalmazott: "először is elnézését kérem azért a kellemetlenségért, amelyet az igazgatók által küldött levél okozott a közreműködő szervezetek különböző minisztériumokba való integrációjával kapcsolatban. Ez a levél nem figyelmeztető, megszakító és nem is felfüggesztésről előzetesen értesítő jellegű".
A levél célja - folytatta a részlegvezető -, hogy "további információkat szerezzünk, és arra számítunk, hogy ezeket még azon fizetési kérelmek leadása előtt rendelkezésünkre tudják bocsátani, amelyeket a módosított irányítási és ellenőrzési rendszer hagy jóvá".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve