Szombat kora délután óta az ellenzéki pártok és az aHang informatikusai számos átalakítást végeztek el az előválasztás háttérrendszerében, miután az előválasztás indulását követően külső támadás érte azt - közölte az előválasztás lebonyolításáért felelős Országos Előválasztási Bizottság. A a tömeges terhelés okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába az ellenzéki pártok bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is együtt dolgozott - írja a hvg.hu.
A szükséges vizsgálatokat, teszteket követően az OEVB úgy döntött, hogy a szombati döntésének megfelelően hétfőn 7 órakor folytatódhat az előválasztás. Egyúttal arról is döntött a hatpárti testület, hogy az előválasztás első fordulóját két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig meghosszabbítja.
Kapcsolódó
A meghosszabbítás célja, hogy a tömeges terhelés ellenére valamennyi tervezett helyszínre eljusson így is az előválasztás, hiszen országszerte sok olyan település van, ahol kizárólag a szombati és a vasárnapi napon lehetett volna szavazni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve