A befektetési szakember szerint a végbement szja-csökkentés önmagában nem elég, a járulékcsökkentés viszont javítaná a versenyképességet és megoldaná a béremelési problémát, ráadásul most a költségvetés helyzete is megengedné. Túl magasak ma Magyarországon a munkára rakódó terhek, hiszen nagyjából 2 forintba kerül ma a munkaadónak, hogy munkavállalója 1 forintot kézhez kapjon - mutatott rá. Ez a kelet-európai országokban reálisan 1,7, nálunk pedig 1,5 volna reális, amivel elméletileg 2000 milliárd forint tűnne el a költségvetésből.
A terhek csökkenéséből fakadó fehérítő hatás révén azonban nem csökkenne ennyivel az állami bevétel, és magán is sokat spórolhatna az állam, amely jelenleg rengeteget költ saját és az állami vállalatok működtetésére.
Zsiday szerint fontos lenne továbbá az üzleti infrastruktúra fejlesztése és a szerződések betartása is a bíróságok lassú munkája és a végrehajtási mutyik miatt,
továbbá súlyosnak látja a "100 éve kitalált" oktatási rendszerünk helyzetét és a mélyszegénység problémáját is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve