A kegyeletet a szertartás előtt, 12 órától lehet leróni. A január 15-én elhunyt Ökrös Oszkártól a cigányzenészek szokása szerint a zenésztársak élőzenével búcsúznak el, az utcán rekedtek kivetítőkön követhetik majd a szertartást.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a 100 Tagú Cigányzenekar saját halottjának tekinti a világhírű művészt.
Az 1957-ben Szolnokon született előadóművész pályafutása alatt a leghíresebb prímásokkal játszott együtt, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezető szólistája volt több mint 30 éven át. A zenekarral fellépett többek közt a lisszaboni világkiállításon, a párizsi Palais de Congressben és Hollywoodban is.
Művészetét 1995-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, 2001-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2013-ban pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2015-ben Kossuth-díjat kapott a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló, világszerte népszerű előadóművészi pályája elismeréseként - írta az MTI.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve