Kovács László 1939-ben született Sátoraljaújhelyen. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1963-ban. Már harmadéves egyetemi hallgatóként elkezdett dolgozni a debreceni Élettani Intézetben, ahol Varga Emil elektrofiziológiai munkacsoportjának tagjaként a harántcsíkolt izmok membránjának elektromos és transzportsajátságait vizsgálta.
Kutatási eredményeit a sejtek membránfolyamatait vizsgálva, a jelátvitel elektrofiziológiai történéseit elemezve érte el. Elsőként tárta fel az intakt izomrostok kalciumhomeosztázisának, vagyis az élő szervezet változó külső és belső körülményekhez való alkalmazkodóképességének mennyiségi viszonyait.
Kutatásai mellett oktatott is Debrecenben, 1975-ben adjunktusi, 1982-ben docensi, 1988-ban egyetemi tanári kinevezést kapott. 1991-ben megbízták az Élettani Intézet (később a Molekuláris Medicina Kutató Központ) vezetésével, az igazgatói posztot 2005-ig töltötte be. 1991-től az egyetem tudományos rektorhelyettesévé is megválasztották, e tisztségét négy éven keresztül viselte.
1987-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. 1998-ban választották meg az MTA levelező, majd 2004-ben rendes tagjává. Tudományos szervezetekben betöltött tisztségei közül kiemelkedik az MTA Elméleti Orvostudományi Tudományos Bizottság elnöki, az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) alelnöki, továbbá a Magyar Élettani Társaság alelnöki, illetve elnöki posztja.
Eredményeit egyebek mellett Akadémiai Díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, Eötvös József-koszorúval és Széchenyi-díjjal ismerték el.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve