A Bergendy zenekar az ötvenes évek végén alakult, az alapító nevét 1962-ben vette fel. A hetvenes évek első felében voltak a csúcson, amikor Demjén Ferenc (basszusgitár, ének, szövegíró) és Laczin Norbert (billentyűs hangszerek, zeneszerző) csatlakozásával a zenekar országszerte népszerű lett.
Olyan slágerek fűződtek a nevükhöz, mint a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem vagy az Iskolatáska.
Bergendy István szerezte a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, emellett musicaleket is írt. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve