A megállapodást március 8-án írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester, a dokumentum hatályba lépésének feltétele volt a testület jóváhagyása.
A dokumentumnak két pillére van: a fővárosi adósságállomány 60 százalékos állami átvállalása, valamint az, hogy a következő évek nagy fővárosi fejlesztéseit közösen dolgozza ki a kormány és a főváros vezetése.
A kormány a szerződésben vállalja, hogy támogatja a fővárossal egyeztetett, a közösségi közlekedésre és egyéb városfejlesztési tervre irányuló projektlista megvalósítását. A kabinet emellett a fővárosi közösségi közlekedés zavartalan működtetése érdekében május 20-ig lépéseket tesz, beleértve a működés stabilitását biztosító intézkedéseket is.
A 4-es metró forráshiányának megszüntetéséről és a beruházás kapcsán felmerülő többletköltségek finanszírozásáról augusztus 31-ig állapodik meg a kormány és a főváros.
A dokumentum kimondja, hogy a kormány egyetért egyebek mellett az elektronikus jegyrendszer bevezetésével, együttműködik a Duna-parti területek egységes fejlesztésében és hasznosításában, valamint további jövőbeni megállapodásokat helyez kilátásba.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve