Közleményében a minisztérium arról tájékoztat, hogy 2012 novemberében 6 százalékkal alacsonyabb volt a termelői árak növekedése októberhez képest, mint egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban.
Az élelmiszerek drágulásának mértéke pedig 2012 decemberében novemberhez viszonyítva nem emelkedett, hanem 0,1 százalékkal 7 százalékra mérséklődött. Így folytatódott a növekedési ütem októberben kezdődött mérséklődése. E tendenciában nem várnak a szaktárcánál változást az idei év első hónapjaiban sem.
Fontos tényként írja a közlemény, hogy az élelmiszerárak emelkedését világszerte leginkább befolyásoló gabonafélék világpiaci ára 2012 decembere óta 15 százalékkal csökkent. Ez jó hír mind a hazai állattenyésztőknek, mind pedig a fogyasztóknak. A takarmányárak csökkenésével ugyanis mérséklődhetnek az állattenyésztők költségei. Ez pedig pozitív kihatással lesz például a húsáruk árának változására is, hiszen az alapanyagköltség egy-egy élelmiszer előállítási költségének átlagosan közel 60 százalékát teszi ki - írja a VM. A közlemény aláhúzza: Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel kíséri az élelmiszerárak alakulását.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve