"Állítólagos európai barátaink, akik minden alkalommal demokráciáról, szólásszabadságról és emberi jogokról beszélnek, ebben az esetben megbuktak a vizsgán. Az ehhez hasonló esetek segítenek abban, hogy közelről megismerjük igaz barátainkat és ellenségeinket" - fogalmazott közleményében az MTI szerint Yildirim.
A török kormányfő köszönetet mondott az ellenzéki pártok elnökeinek a kormánypárt iránt mutatott szolidaritásukért. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) szombaton visszamondta összes külföldi programját. A török miniszterelnök szerint a történtek még jobban megerősítik országa egységét.
Sayan Kaya előzőleg Németországban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazásról tartott nagygyűléseken vett részt. Miután Hága visszavonta a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgép leszállási engedélyét, Sayan Kaya autóval utazott Rotterdamba, ahol mindketten egy szombatra meghirdetett kampányrendezvényen szólaltak volna fel.
A családügyi minisztert a török konzulátustól 30 méterre állították meg a rendőrök, és a konvojt a holland rendőrség kísérte vissza a német határhoz. Fatma Betül Sayan Kaya végül vasárnap a Köln-Bonn repülőtérről különgéppel utazott haza Isztambulba.
A török külügyminisztérium szombaton bejelentette, "biztonsági okokból" elzárták az ankarai holland nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus bejáratait és kijáratait, de hasonló intézkedéseket hoztak a holland ügyvivő és a főkonzul rezidenciájánál is. A tárca közlése szerint bekérették a külügyminisztériumba a holland ügyvivőt, és közölték vele: "egy ideig" nem kívánatos, hogy a nagykövet visszatérjen állomáshelyére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve