A pályázatot az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. írta ki, az iskolák fűtésköltségeinek tervezhetősége miatt a tavalyinál korábban, a következő tanév kezdete előtt - írja közleményében a szervezet. Figyelembe véve, hogy az elmúlt két év során több mint 70 intézmény nyújtott be pályázatot és 12 jutott fűtéstámogatáshoz - közülük többen mindkét alkalommal - idén csak olyan iskolák jelentkezhettek, amelyek eddig még nem nyertek Erzsébet-utalvány brikettet.
A nyertes intézmények nemcsak a tüzelőanyagot kapják térítésmentesen, hanem annak szállítását és rakodását is az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. biztosítja.
Az összesen 100 tonna brikettre idén 30 intézmény pályázott. A támogatást a következő, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolák nyerték el: a Túristvándi Molnár Mátyás Általános Iskola, a Barcsi Általános, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szolgálat. a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Gergely Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye, a Dencsháza - Hobol Általános Iskola, a Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, az Almamellék - Somogyhárságyi Általános Iskola és Kollégium Somogyhárságyi Tagiskolája és a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve