E fontos terményből a betakarítás az elején tart, de annyit már lehet látni, hogy a hektáronként 4,7 tonnára becsült átlagtermés helyett legfeljebb 3,5 tonnára lehet számítani - mondta az agrártárca államtitkára. Az időjárás szeszélye következtében nagy a szóródás, például Tolna megyében a 3 tonnát sem éri el a hozam, amíg Borsod-Abaúj-Zemplén földjeiről ennek több mint kétszeresét várják, de van ahol a szárazság miatt semmi sem termett.
A búzatermésről szólva utalt arra, hogy az 1 millió 80 ezer hektáron elvetett búzából 3,7 tonna az átlag megtermett mennyiség, ami fedezi az étkezésre szánt hazai szükségletet és igen jó a minőség. Repcéből tűrhető, hektáronként átlagosan 2,5 tonna a várható mennyiség, a 2 tonnás átlag napraforgó is elfogadható - tette hozzá.
Az egész világot sújtó szárazságok és a hazai gyenge termés következtében az élelmiszerárak emelkedésével kell számolni - utalt rá az államtitkár. Az ország bruttó hazai terméke az idei második negyedévet nézve 1,3 százalékos csökkenést mutat a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. A mezőgazdaság teljesítménye a rekordhozamokat produkáló tavalyi évvel összehasonlítva 10,4 százalékkal esett vissza. A gazdálkodókat ért aszálykárok enyhítésére a kormány 8,3 milliárd forintos alapot különített el. Folynak az EU-val is a tárgyalások az unió központi katasztrófa alapjából a károsultak kisegítésére, e kérdésben azonban még nincs döntés.
Az államtitkár arra is kitért, hogy az EU-ban tart a 2014-20 közötti időszakra vonatkozó közös agrárpolitika vitája. Ezen belül a magyar törekvés többi között a pénzek elosztásának egyszerűsítése és az állatállomány takarmányozására fordított pénzek szinten tartása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve