Az Országgyűlés keddi ülésén szavazott az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról. Az öt cikkből álló változtatással bekerült volna az alaptörvénybe egyebek mellett az, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be és idegen állampolgár - amelybe a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezők nem tartoznak bele - Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.
Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra lett volna szükség.
Kapcsolódó
Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata azonban nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben. Az előterjesztés 131 igen szavazatot kapott a szükséges 133 helyett. A javaslatra csak a kormánypárti képviselők szavaztak igennel; az ellenzékiek közül hárman - Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők - nemmel voksoltak, a többiek nem nyomtak gombot.

Az MSZP már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazásban, ahogyan az LMP is jelezte, képviselői tartózkodnak a szavazástól.
A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.
A szavazáson az MSZP és a Jobbik képviselői is molinókkal tiltakoztak az ülésteremben, őket Latorcai János levezető elnök figyelmeztette a tiltott szemléltető eszközök miatt. A Jobbik molinóján az állt, hogy "Az a hazaáruló, aki pénzért terroristát is beenged", a szocialisták áthúzott helikoptert ábrázoló lapokat mutattak fel.

A kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve