Orbán Viktor miniszterelnök szerint december 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása 35 ezer adag oltóanyaggal, amelyből először az egészségügyi dolgozók kapnak. Az oltást a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg, majd a megyei kórházak következnek.
Magyarországon legalább 4 millió embert kellene beoltani, így a fertőzésen átesettekkel együtt március-áprilisra meglehet a 6 millió közeli nyájimmunitás - mondta az ATV-nek Rusvai Miklós virológus.
Kapcsolódó
Rusvai ugyanakkor hozzátette, hogy a fertőzésen átesettek csupán 30 százaléka rendelkezik megfelelő immunitással. Azt nem lehet tudni, hogy a vakcinák mennyi időre nyújtanak védettséget, de a kísérleti fázisban beoltottak még most is elegendő ellenanyaszinttel rendelkeznek, így 3-4 hónapig biztos az immunitás. Ráadásul a kialakított vakcinák az összes eddigi mutáció ellen védelmet nyújtanak - tette hozzá az ATV szerint.
"Körülbelül 6 millió immunis ember kellene ahhoz, hogy a járvány ne terjedjen, hogy a nyájimmunitás meglegyen, ebből jelenleg az én számításaim szerint 1, másfél millió az, aki már átesett a fertőzésen, tehát részlegesen védett, ehhez kéne még 4 millió fő, aki az oltás révén védettséget szerez" - jelentette ki a szakember.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve