A közszolgákra vonatkozó integrált Közszolgálati Teljesítménymenedzsment Rendszer létrehozása folyamatban van. Az ágazatok képviselőivel közös munka keretében készül a módszertan, amely alapján 2012 első félévében meghatározzák a képzéselveket. Az új rendszer 2012. július 1-jétől indul, központi módszertani támogatással - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási miniszter válaszából, amelyet Lamperth Mónika képviselői kérdésére adott. A kormánytisztviselőkre, köztisztviselőkre vonatkozó törvényi keretek a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX-es törvénybe épültek be, a részletszabályokat kormányrendelet tartalmazza majd.
A kabinet szerint ugyanis a kormánytisztviselői, a rendészeti és a katonai életpálya-modellek kialakításához egységes elvi és módszertani alapon álló, de az érintett szervezetek sajátosságaihoz igazodó, rugalmas keretrendszert szükséges felépíteni és működtetni. Ennek megfelelően olyan moduláris szerkezetű teljesítményértékelési rendszert tervezünk, amelynek vannak kötelező - valamennyi közigazgatási, rendészeti és honvédelmi szervezetre nézve egységesen érvényes -, valamint ajánlott - az érintett szervezetek munkáltatói jogkörrel rendelkező vezetőinek döntése alapján, szabadon felhasználható - moduljai - írta a miniszter. A kötelező modulok a közigazgatási, rendvédelmi és honvédelmi szervtípusoktól független értékelési elemként valamennyi szervezetben alkalmazandók lennének.
A teljesítményértékelés eredménye lehetőséget nyújt majd a fejlesztésre (képzések, továbbképzések, vezetőképzések), a tehetségmenedzsment alkalmazásra, az életpálya tervezésére (szakértői és vezetői utánpótlási adatbankok) illetve a jogkövetkezmények érvényesítésére (előresorolás, címadományozás, elismerések, jutalmazás), ugyanakkor alapot adhat a nem megfelelő munkavégzés szankcionálására, a felelősségre vonáshoz is - olvasható a válaszban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve