A közlemény szerint a július 10-ei határidőig több mint 2100 szervezet regisztrált kitöltőként az ÁSZ informatikai rendszerében. Ez mintegy ötszázzal több, mint az eddigi legnagyobb részvételű 2014. évi integritásfelmérésnél, amelyet 1584 szervezet töltött ki.
A kitöltött elektronikus kérdőívek bekerülnek egy adatfeldolgozó és térképes informatikai rendszerbe, amely kiszámolja az adott szervezet korrupciós veszélyeztetettségére és a velük szembeni kontrollok szintjére vonatkozó indexeket. A felmérési adatok alapján az ÁSZ összefoglaló tanulmányt és a korábbi évekhez hasonlóan intézménycsoporti elemzéseket is készít, ezzel is segítve az intézmények korrupció elleni munkáját.
Az önkéntes felmérésben tapasztalt aktivitás azt mutatja, hogy a költségvetési szervek fontosnak tartják a korrupciós veszélyekkel szembeni ellenálló-képesség javítását - jegyezték meg.
Az ÁSZ egész magyar költségvetési szférára kiterjedő integritás-felmérésének célja a közszféra intézményei korrupciós kockázatának és a kockázatokkal szembeni védettségének feltérképezése, továbbá a közintézmények szervezeti integritásának megerősítése. Az önkéntes felméréshez minden költségvetési szerv csatlakozhatott.
Az ÁSZ korrupcióellenes tevékenységét július 6-án az országgyűlés is megerősítette a 2014. évi ÁSZ-beszámoló elfogadásáról hozott határozatában - tették hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve