A cég közleménye szerint márciusban 25 ezer 100 Ladát adtak el, 13 százalékkal többet tavaly márciussal összevetve. A márkán belül a legnagyobb mértékben a Vesta eladása nőtt februárhoz képest, 935-tel 6036-ra, de 900-zal 3020-ra emelkedett az XRAY értékesítése is.
Az AvtoVaz a Lada mellett Renault, Nissan és Datsun autókat is gyárt. A cég az idei termelését 465 ezerre tervezi növelni a tavalyi 408 ezerről - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az AvtaVaz a tavalyi évet 35,467 milliárd rubel (1 rubel 5,13 forint) adózás utáni veszteséggel zárta, ami 17,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A cég tavalyi bevétele 11,5 százalékkal, 189,974 milliárd rubelre emelkedett, a működési vesztesége pedig 10,8 százalékkal, 17,7 milliárd rubelre mérséklődött. (Újabb nagy autógyártó építene gyárat Magyarországon.)
Az AvtoVazban a Renault-Nissan szövetségnek és a Rosztyeh orosz állami konszernnek együttesen 74,5 százalékos a részesedése, a fennmaradó 25,5 százalék kisrészvényeseké.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve