Lattmann Tamás nemzetközi jogász egy eddig fel nem merült, lehetséges problémára világított rá a lex CEU kapcsán.
Semjén Zsolt a felsőoktatási törvény módosítását szerette volna, ha sürgősségi eljárásban tárgyalják. Ehhez 2017. április 3-án indítványt nyújtott be a kormány nevében Kövér László házelnöknek, hogy a rendszerben levő módosító zárószavazását már másnap megejthessék. Az indítványt Budapesten írta alá - legalábbis papíron - írja az Átlátszó Oktatás.
Kapcsolódó
Semjén Zsolt valójában az országban sem tartózkodott aznap. A miniszterelnök-helyettes épp Teheránban, Irán fővárosában tárgyalt iráni kormányzati szereplőkkel egy atomreaktor építésének tárgyában.
A folyamatban tehát valaki, valahol elkövethetett egy közokirat-hamisítást, ami a hatályos Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekmény, és hivatalos személy elkövető esetében egy és öt év közötti szabadságvesztéssel jár.
Felvetődik a kérdés, hogy a közokirat-hamitás érintheti-e a törvény érvényességét - ha igen, akkor egy olyan banánhéjon csúszhat el a lex CEU, amit vélhetően nem először alkalmaztak mindenkori kormányzati kistisztviselők.
Így látja a Miniszterelnökség
A Miniszterelnökség péntek délben reagált az Indexnek az ügyben. Eszerint az ügyiratot Semjén Zsolt "2017. március 31. napján írta alá, Budapesten. Az ügyirat kelteként nem az aláírás, hanem a benyújtás napja került feltüntetésre, amelyet semmilyen szabály nem zár ki."A kivételes eljárást 2017. március 31-én 14 óráig, valamint 2017. április 3-án reggel 8 és 12 óra között állt módjában a Kormánynak kezdeményezni. A kivételes eljárást kezdeményező ügyirat 2017. március 31-én került át miniszterelnök-helyettes úr titkárságára és még aznap vissza az aktát gondozó főosztályhoz - írta a Miniszterelnökség. Vagyis Semjén pénteken írta alá a dokumentumot, de a benyújtás napját tüntették fel, amikor már nem volt itthon.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve