A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) azonnal egyeztetést követel a nyugdíjak ügyében, mert attól tart, hogy a döntéshozók „felelőtlen ötletelésükkel" visszafordíthatatlan kárt okoznak a rendszerben. Mint az érdekképviselet által tartott tájékoztatón Székely Tamás, a VDSZ elnöke elmondta: április 9-én a szakszervezetek a nyugdíjak védelmének jegyében tartanak nagy, nemzetközi demonstrációt. Az ilyen megmozdulások szokásosak az unió soros elnöki tisztét ellátó országokban, de korábban globális kérdések kerültek terítékre.

Most azonban - derült ki az elnök szavaiból - különleges a helyzet. Miután a magyar kormány tökéletesen szétverte a magánnyugdíjpénztári rendszert, egy tollvonással megszüntetné a korengedményes és korkedvezményes lehetőséget is. A VDSZ most ismertetett felmérése pedig azt mutatja, hogy a szokatlan munkaidőben dolgoztató vállalatoknál a hétvégi munka miatt 1,3-szor, az éjszakai és műszakos munka miatt pedig 1,6-szer gyakoribbak a betegségek és a hiányzások az átlagosnál.

A kabinet „szakértői" előkészítését az elnök szerint az is minősíti, hogy még a kormánytagok is keverik a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíjazás fogalmát. Előbbinél a munkaadók előre, egyösszegben befizetik az államnak azoknak az idősebb dolgozóknak a nyugdíját, akiket el kell küldeniük a cégtől. Ők ezt az összeget rendszeres havi juttatásként kapják addig, amíg az öregségi korhatárt el nem érik. Ezzel a módszerrel csak a vegyipari ágazatban évente több tízezer embert mentenek meg a munkanélküliségtől.

Mint a VDSZ „Hogyan tovább nyugdíjrendszer" címen tartott konferenciáján Herczog László, volt szociális és munkaügyi miniszter kijelentette: a költségvetés szempontjából ez kifejezetten jó megoldás. Ő is (mint szinte minden megszólaló) elsősorban azt kifogásolta, hogy az eddig megismert intézkedésekből nem lehet megállapítani a kormány nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elképzeléseit. Amíg a részleteket nem látjuk, objektív szakmai kritika nem is fogalmazható meg - jelentette ki. Az azonban biztos, hogy alacsony foglalkoztatás, csekély növekedés mellett lehetetlen fenntartani a nyugdíjak színvonalát.

Lengyel László, a Pénzügykutató elnök-vezérigazgatója szerint a növekedést 1-1,5 százalékkal vethették vissza a különadók. Ha valaki a rokkantnyugdíjasokon akarja megteremteni a további növekedés feltételeit, az öngólt rúg - hangsúlyozta. Szerinte minél tovább haladunk a kormányzat által kijelölt irányba, annál lejjebb jutunk.

Barát Gábor, az ONYF volt főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a korkedvezményes nyugdíjra a 13 százalékos járulék ad jogosultságot. Szerinte a meghirdetett szabályok nem biztosítanak 2012 után működőképes nyugdíjrendszert. Ahogy fogalmazott: már a jelenlegi szisztémában is legfeljebb erős nagyítóval lehet szociális elemet találni. A szakember szerint most két elv is megdőlt: bizonyos gazdasági növekedés mellett a nyugdíjasok nem kapnak vissza, az állomány és az új nyugdíjak közötti olló pedig tágul majd. Utóbbi jelentős feszültségeket gerjeszt, és mindenképpen korrekciót generál majd.