A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Hatalmasat javultak az összes régiós részvénypiac, köztük a magyar BUX index várható teljesítményével kapcsolatos várakozások a pénzügyi szakemberek körében − derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből. A megkérdezett 79 elemző és portfóliómenedzser 61,6 százaléka gondolja januárban úgy, hogy a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe emelkedni fog az előttünk álló fél év során, s mindössze 11,5 százalékuk vár csökkenést. Ezzel a felmérés úgynevezett bull/bear aránya 5,3-re ugrott a decemberi 2,3-ról. Ez olyan magas érték, amire utoljára 2007 nyarán volt példa, a jelzálogpiaci válság kirobbanását megelőzően, s a felmérésben mindenképpen durva szélsőségnek számít.
A felmérés történetében összesen 11 alkalommal alakult ki 4 feletti bull/bear hányados, ebből 10 esetben hamarosan lokális csúcs alakult ki a magyar részvényárfolyamokban, majd azok csökkenésnek indultak. Az ellentét-analízis hívei szerint ennek oka, hogy aki optimista egy adott termék várható áralakulásával kapcsolatban, az már vélhetően be is vásárolt belőle. Ha túl sok az optimista, akkor már mindenki vásárolt, aki szeretett volna, s ezzel elfogy a partvonalon álló vételi erő, az ilyen időszakokat általában csökkenés követi.

Változás a forint megítélésében
A javuló hangulatból a forint is profitált egy keveset, legalábbis hangulati oldalról. Míg az elmúlt hónapokban a szereplők döntő többsége forintgyengülést várt féléves távlatban, mára ez a helyzet megváltozott. Ennek két oka lehet. Egyrészt az elmúlt hetek forintgyengülésével sokak szerint helyére került a magyar deviza árfolyama, másrészt az amerikai költségvetési szakadék problémájának elodázását láthatóan kedvezően fogadták a piacok, s megnövekedett a kockázatvállalási kedv a világban.
A felmérés szerint jelenleg a szakértők 24,2 százaléka várja azt, hogy felértékelődik a magyar deviza az euróhoz képest, s 31 százalék további értékvesztésre számít. Bár így nettó 6,8 százalék számít a további leértékelődésre, azonban ez jelentős javulást jelent a december közepi állapothoz képest, amikor még nettó 32,3 százalék szavazott forintgyengülésre.
Van honnan javulni
A javuló nemzetközi hangulatban a magyar gazdaság kilátásait is enyhén jobbnak ítélik a felmérésben részt vevők. Nettó 28,6 százalék gondolja azt, hogy a jövőben javulni fog a magyar gazdaság állapota, ennél magasabb értéket csak Törökország kapott. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a bázishatásról: van honnan javulni, hiszen a magyar gazdaság jelenlegi állapotát nettó 69,8 százalék tartja kifejezetten rossznak. Ezzel az utolsó helyen kullog Magyarország a régióban, ami nem túl meglepő, hiszen ez a helyzet már hosszú hónapok óta.
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve