Bár a magyar fiatalok 45 százaléka akár másik megyébe is átköltözne egy jó ajánlat miatt, egy évvel korábban még 59 lett volna hajlandó a költözésre. A másik megyébe átköltözni hajlandók aránya a diákok és a 26 év alattiak körében kifejezetten magas 76, illetve 56 százalékos - derül ki a K&H ifjúsági indexének harmadik negyedéves felméréséből.
A munkaviszonyban lévő fiatalok viszont óvatosabbak: csak a 39 százalékuk menne más megyébe egy állás miatt, míg egy évvel korábban még jóval többen, 48 százalékuk tartotta ezt elképzelhetőnek. Településen belül a fiatalok 14 százaléka, míg megyén belül 20 százalékuk váltana lakhelyet egy állásért. Ugyanakkor a fiatalok 21 százaléka teljesen kizártnak tartja, hogy az országon belül költözzön a munkavállalás miatt.
Kapcsolódó
Mennyiért mennének?
A kutatás vizsgálta azt is, hogy a dolgozó fiatalok mennyivel nagyobb fizetésért váltanának munkahelyet. Legnagyobb részük úgy gondolja, hogy igen nagy ára lenne a költözésnek: 37 százalékuk legalább a jelenlegi bére duplájáért költözne új helyre az országon belül, de minimum 75 százalékkal nagyobb fizetésért az érintettek 19 százaléka menne máshová.
Eközben 26 százalékuknak ehhez elég lenne 50 százalékkal magasabb összeg is, 25 százalékkal magasabb fizetésért viszont csak 6 százalékuk költözne, míg százalék teljesen elutasító: ők azok, akik úgy gondolják, nem tudnának nekik annyit fizetni, hogy új helyen kezdjenek új munkát és életet.
A diákok mennének inkább külföldre
Kiderül az eredményekből az is hogy a fiatalok 17 százaléka egy jó külföldi ajánlatra biztosan igent mondana és 45 százalék mondta azt, hogy valószínűleg élne is ezzel a lehetőséggel. A külföldre költözést a diákok mindössze 3 százaléka utasítja el határozottan, ezzel szemben a már dolgozó fiatalok 20 százalékánál nem jöhet szóba ez a forgatókönyv.
Címlapkép forrása: : Pexels.com.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve