A drogkereskedőkön a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai közösen csaptak le 2022. március 25-én a délutáni órákban Szombathelyen
Az elfogást követően a nyomozók az előállított személyek lakásán kutatást tartottak, amely során több százezer forint készpénzt, nagyobb mennyiségű kábítószergyanús anyagot, mobiltelefonokat, valamint a kábítószer eladásához és fogyasztásához szükséges eszközöket foglaltak le - olvasható a rendőrség közleményében.
Az egyik elfogott férfi csornai házában különféle lőszereket és engedély nélkül tartott fegyvert is találtak.
A dílerek a tovább-értékesítésre szánt drogot majonézes, illetve piros arany ételízesítős tubusokba is elrejtették, mert azokat az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe akarták bejuttatni. Az akció során három embert fogtak el, őket a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A nyomozók a 35 éves csornai H. Rolandot, és a 24 éves E. Mercédesz sobori lakost kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt, míg egy 64 éves H. Gyuláné gencsapáti nőt kábítószer-kereskedelem vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve