A fehér port - amelyről a kábítószerteszt kimutatta, hogy heroint tartalmaz - Zürichen keresztül Kenyából érkező két portugál utas három duplafalú poggyászban rejtette el. A csempészett kábítószer feketepiaci értéke meghaladja a 211 millió forintot - írta az MTI a NAV közleménye alapján.
A csempészek a repülőtér 2/A termináljának zöldfolyosóján léptek be, a pénzügyőrök azonban tételes vámvizsgálatot tartottak. Ennek során - bár a két utas kézipoggyászai rendben voltak - három feladott bőröndjüket röntgenberendezéssel átvilágították, és mivel gyanús jeleket észleltek, mindet felnyitották.
Kapcsolódó
A kábítószert a NAV Repülőtéri Igazgatósága kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefoglalta és feljelentést tett a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon.
Fotó: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve