A munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terheket is mérsékelnék - írja az MTI.
A lépés hozzájárul a további bérfelzárkóztatáshoz, emellett több pénz marad a vállalkozásoknál - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. A szakember ugyanakkor emlékeztetett, hogy jövőre szintén jelentős mértékben emelkedik a minimálbér, valamint a garantált bérminimum, ezért az érdekképviselet kezdeményezné, hogy a következő évekre ígért további szochomérséklést hozza előre a jövő évre a kormány.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is támogatja a magasabb jövő évi járulékcsökkentést. Parragh László kiemelte: a vállalkozói szféra érdeke, hogy a fennmaradó összegből olyan fejlesztéseket tudjanak megvalósítani, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyképesség erősítéséhez.
A Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a lépéssel megvalósult a tavalyi bérmegállapodásban vállalt könnyítés. Mészáros Melinda ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben a munkaadói oldal kezdeményezését befogadja a kormány, s előre hozza a járulékcsökkentést, a bérmegállapodást meg kell nyitni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve